Krónika

Történetünk

Király István József: 

A Szegedi szimfonikus zenekar krónikája
a kezdetektől 1999-ig

Vaszy Viktor, a legendás karmester, a Szegedi Nemzeti Színház akkori igazgatója, Nagy Imre oboaművész, a Szegedi Nemzeti Színház zenekarának felügyelője és a zenekar néhány vezető művésze több éves előkészítő munkája nyomán 1969. augusztus 1-vel létrejött a Szegedi Szimfonikus Zenekar, mely a Szegedi Nemzeti Színház zenekarából vált ki, s lett önálló zenei intézmény.

Természetesen a megelőző években is voltak Szegeden szimfonikus koncertek; az ezeken közreműködő zenekar - egy-két személy kivételével - azonos volt a színházéval. Szeged a XVIII. század kezdete óta gyakorlatilag folyamatosan tartott fenn zenei együttest, ami sok egyéb kötelezettsége mellett ellátta a Várost zenekari hangversenyekkel is. Írásos emlékek szerint már 1722 táján Nádasdy püspök rávette a Város vezetését, hogy zenekart szervezzen. Ennek az együttesnek akkor a legfőbb feladata a templomi zenélés volt, hogy a török háborúk alatt eldurvult, vallástalanná lett népet a templomba csábítsa. A zenekar első nyilvános fellépése 1722-ben, az Úrnapi körmenetben történt. 1724-ben már teljes volt a zenekar, és a Város elhatározta, hogy muzsikusainak egy kvártélyházat építtet. Ez meg is valósult; ez az épület a palánki kiskapu előtt, a Gizella téren állt, valahol a mostani Dóm téren. (A Város részéről méltó tisztelgés lenne az elődök előtt, ha ennek emlékére egy bronz táblát helyeznének el a megfelelő helyre.) Már ekkor volt tehát Szeged városának zenekara, és fenntartása folyamatos volt kisebb-nagyobb kényszerű megszakításokkal. A zenekar városi - nem egyházi - fenntartású volt, bár egyházi szolgálatot is teljesített. Mivel muzsikusait 1724-ben már határozottan a város zenészeiként említik, zenekarunk 1999-ben éppen 275 éves.

A Város gondját viselte zenekarának. Álljon itt erre egy korabeli példa: az 1736-37. évi számadások szerint a Város fizette a hangszerjavítási, kóta-, hangszer- és kellékbeszerzési számlákat. Az első ismert számlát a regens chori állította ki, és e specifikációban felszámít:

három köteg hegedű E-húrért 3 frt 45 dr 4 karika A-húrért 20 dezüst fonállal bevont G-bélhúrért 36 drkét konc kótapapírért 24 drvadászkürt hangtompítójáért (Halbtoniger Krumpgögl) 15 drhat vasárnapi dobhordozásért 12 dr1 violin d'amourért 3 frt 31 dr ehhez húrért 51 drazaz összesen 9 frt 53 dr összeget".

Ennek ellenére akkori elődeink sem dúskáltak a földi javakban! Többen elhagyták a zenészi pályát, biztosabb és nagyobb jövedelmet nyújtó ipari vagy kereskedelmi pályára léptek. Hűségesek maradtak azonban, mert a zenekar szerepléseire vissza-visszajöttek.

Bájos adalék a Város zenekarának működésére: A város a zenészek működését minden lehető alkalommal igénybe vette, körmenetek, városi felvonulások, nagyobb házszentelések alkalmával, sőt 1753. január 24-én, amikor az új akasztófát felállították, még akkor is zenéltettek velük. Érdekes párhuzam: a zenélésen kívül a zenetanítás is pótolta a zenészek jövedelmét. A Város tekintettel volt mindig arra, hogy olyan zenészeket szerződtessen, akik tanítani is tudnak. Ez így van ma is, bár erről most már nem a Város gondoskodik. Kényszerűségből maguk a zenekari művészek keresnek tanítási lehetőséget, hogy tudásukat, tapasztalataikat átadhassák az utódoknak, és hogy a méltó életvitel finanszírozható legyen.


Az 1700-as évek végén a zenekar a világi zenéhez még inkább kapcsolódott azáltal, hogy zenét szolgáltatott az átvonuló német színtársulatok előadásaihoz. Jellemző Szeged kultúrát igénylő polgáraira, hogy nem elégítették ki őket ezek a zenés színdarabok. Így már 1790 táján létrejött az első operaelőadás! A városi zenekar nagy tekintélynek örvendett, és híre elterjedt az egész országban. Így nem csoda, hogy sokfelől érkeztek zenészek és jelentkeztek az együttesbe. A zenekar vezetője válogathatott a jelentkezők között, hogy minél jobb erőkkel tölthesse fel zenekarát.

Érdekesség, hogy a zenekarba 1830-ban került az első hölgytag: Bába Johanna, prímhegedűsnek. Miután 1834-ben feleségül ment egyik kollégájához, Pintér Ádámhoz, így őket tekinthetjük az első zenekaron belüli házaspárnak. Azóta ez sokszor megismétlődött: napjainkban is szép számmal vannak zenész házaspárok az együttesben.

A zenei élet fellendülését példázza, hogy 1834-ben Türnauer György megalapította a Hangászati Pártfogó Egyesületet. Ez a városi zenekartól független polgári zenekar fenntartását tette lehetővé. Egyéb ténykedése kihatott arra, hogy a zeneiskola fenntartásával a zenekar részére új tagokat képezzenek ki.

Szeged az 1850-es években. (Forrás: http://szegedpanorama.hu)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után nehezen indult a társadalmi élet, s a Bach-korszak alatt és még utána is a nyilvános szórakozások és ünnepségek a legszűkebb korlátok közé szorultak. A zenekar azonban föltámadt! 1852. évből már vannak olyan számlák, amelyek a zenekar újbóli működésére utalnak. 1876-ban ugyan feloszlatták a zenekart (és ez sajnos később is megismétlődött), de a szegedi közönség ezt nem vette jó néven. Két év múlva már újra megszervezték a zenekart, aminek következtében élénk hangversenyélet alakult ki Szegeden. Ennek - mint annyi mindennek - az 1879-es árvíz vetett véget.

1880-ban a zenede újbóli megalapításával indult újra az árvíz utáni zenei élet. Ekkor azonban csak katonazenekar volt a városban a cigányzenekarok mellett. Szeged újjáépítése nagy nyereség volt a zenei életnek is. Megszaporodtak a hangversenytermek (a Tisza szálloda hangverseny- és tükörterme, a színház, az Ipartestület Székháza, a Kass Szálloda).

Zenekarunk közvetlen elődei szinte folyamatosan 1919-ig sorolhatóak. 1918 őszén alakította meg Fichtner Sándor a Szegedi Filharmóniai Társaságot. Zenekarának létrejöttét mintegy 40 éves próbálkozás előzte meg.
Szeged az 1920-as években

A vonószenekar 1886. június 23-án alakult meg hivatalosan, de a megfelelő utánpótlás-nevelés híján az együttes nem sokáig tudott működni. Kisebb kihagyásokkal, de mindig újjáalakult - többek között - König Péter szervezésében is. A Fichtner Sándor alapította Filharmóniai Társaság Zenekarának koncertmestere Dr. Belle Ferenc lett, elnök-karnagya Fichtner Sándor. Ő erősen törekedett arra, hogy a szegedi közönség minél nagyobb részét rászoktassa a komolyzene élvezetére. Bemutatkozó hangversenyük 1919 elején volt.

A II. világháborúig teljesítette ez a zenekar a feladatát, kielégítve a közben egyetemi várossá vált Szeged polgárainak hangverseny- és opera igényét. Kisebb-nagyobb létszámgondok közepette, de komoly színvonalon dolgozott a zenekar; ennek igazolására néhány országos és világhírű művésszel való közös muzsikálásuk a példa (t. k. Basilides Mária operaénekesnő, Vecsey Ferenc, Hubay Jenő, Telmányi Emil hegedűművészek, Dohnányi Ernő és Szántó Tivadar zongora-, valamint Zsámboki Miklós gordonkaművész).


A zenekar 15 éves jubileumi hangversenye alkalmával ismerkedett meg a szegedi közönség a fiatal Ferencsik Jánossal, aki a koncert egyik részét dirigálta.

1934 tavaszától Fichtner Sándor helyére Fricsay Ferenc került. Ő is többféle pozíció betöltésével szolgálta a szegedi zenei életet. A Filharmóniai Társaság Zenekarán kívül vezette a Városi Színház Zenekarát, a Magyar Királyi 9. Hunyadi János Honvéd Gyalogezred Zenekarát, a Városi Énekkari egyesületet, majd az 1937-ben létrejött Szegedi Kamarazenekart. Keze alatt a zenekar magas színvonalra emelkedett. 1942 őszén részt vett Budapesten a zenekar "A legjobb vidéki zenekar" címet eldöntő hangversenysorozaton, ahol 15 vidéki zenekar szerepelt, s 2000 pengős pályadíjat nyert.

Fricsay Ferenc 1944. március 19-e után lemondott minden tisztségéről. Előbb bujkálnia kellett antifasiszta nézetei miatt, majd elhagyta az országot, külföldre költözött. 1963-ban hunyt el ez a kiváló karmester, szervező, zenei szakember, nagyszerű egyéniség. Szeged sokat veszített távozásával. Utóda a zenekar élén Figedy-Fichtner Sándor, illetve Antos Kálmán lett. A háború után, 1945 őszén a Szegedi Filharmonikusok Egyesülete Kodály Zoltán tanácsára megválasztotta elnök karnagynak Vaszy Viktort. Ő a háború okozta nehézségek dacára négyéves működése alatt megteremtette az operajátszás és a hangversenyezés személyi és tárgyi feltételeit. Egyre jobban, egyre nagyobb sikerrel teljesítették hivatásukat. Mégis 1949. szeptember 1-én egyetlen tollvonással megszüntették a szegedi operatársulatot. Ez alapjaiban rendítette meg a hangversenyzenekar létét. A színház 74 tagú zenekarából csak 9-en maradhattak. A többiek szétszéledtek, elsősorban Budapestre mentek; ők lettek több vezető budapesti zenekar alapító tagjai.

A következő évek alatt lassan újjászerveződött a zenekar Szegedi Filharmonikus Zenekar néven. Paulusz Elemér, később Fejér György, majd Simon Albert vezetésével. 1954 őszén Rubányi Vilmos került Szegedre, a színház zeneigazgatói székébe. Ő is újjászervezte és 3 éves működése alatt 55 főre gyarapodott a zenekar létszáma. 1955. szeptember 26-án, Bartók Béla halálának 10. évfordulóján vette fel a zenekar a Bartók Béla Filharmonikus Zenekar nevet.

Vaszy Viktort 1957 júliusától ismét Szegeden találjuk. Ekkor kezdődött Szeged hangverseny- és operaéletének aranykora. Az ő és segítői munkája eredményeképpen 1969. augusztus 1-vel kivált a színházból és önálló művészeti testületté vált a zenekar Szegedi Szimfonikus Zenekar néven. Vaszy ezzel az akkoriban a budapesti operáéval vetekedő színvonalú operajátszás mellett a szimfonikus műfaj számára is sokkal jobb feltételeket tudott teremteni. 1969. augusztus 1-től 1975. június 30-ig állt a zenekar élén. Miután igazgatóként nyugállományba vonult, akkor is nagy tekintélyű, meleg szeretettel fogadott vendég volt a zenekar élén a koncertpódiumon és az operában egyaránt. 1979. március 12-én, az általa alapított zenekar élén, próba közben, a karmesteri pulpituson érte a halál.

Szegedi főzeneigazgatóként Vaszy Viktort Pál Tamás követte 1975. július 1-től 1983. július 30-ig, majd Oberfrank Géza 1983. augusztus 1-től 1989. augusztus 31-ig vezette a zenekart. Ettől kezdve a színházi operaigazgatói és a szimfonikus zenekari igazgató-karnagyi funkciót külön személy tölti be. Gregor József operaigazgatói működése alatt Pál Tamás visszatért a zenekarhoz egy évre (1989. szeptember 1. - 1990. október 1.) igazgató-karnagyként. Távozása után a zenekar vezetői posztjára kiírt pályázatot Acél Ervin nyerte meg, aki 1991. április 1-től 1999. április 30-ig állt az együttes élén. 1999. május 1-től a nagynevű elődök sorába az újból kiírt igazgató-karnagyi pályázat nyerteseként Gyüdi Sándor lépett. 2008. július 1-től, színházi főigazgatóvá történő kinevezését követően, Gyüdi Sándor művészeti vezető, illetve vezető karmesterként dolgozik a zenekar élén, az együttes igazgatója pedig Baross Gábor.

Látható, hogy Szeged város közönsége, polgársága mindig is igényelte a zenekultúrát, és ez az elvárás támasztotta fel újból és újból a városi zenekart. Nem csak a régmúlt időkben, hanem manapság is meg-meg kellett küzdeni a zenekarnak a fennmaradásért, önállóságért, hogy a polgárok igényeit a tőle telhető legmagasabb színvonalon tudja kielégíteni.

Végezetül egy kis "kultúr-statisztika" (a kifejezést Papp Györgyné használta egy a zenekarról szóló tanulmányában): 1969. augusztus 1-től 1999. július 31-ig a Szegedi Szimfonikus Zenekar több mint 970 hangversenyt, 2300 operaelőadást játszott. Vendégkarmesterek elsősorban a koncertéletben jelentek meg, és ennek sorában olyan neveket említhetnék - természetesen a teljesség igénye nélkül - mint Lamberto Gardelli, Wolfgang Bothe, Paul Capolongo, Libor Pešek, Carlo Zecchi, Bruno Campanella, Kobayashi Ken-Ichiro, Ferencsik János, Komor Vilmos, Erdélyi Miklós, Kórodi András, Lukács Ervin, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Fischer Iván. Reméljük, hogy ez a névsor további nagy nevekkel bővül a jövőben, és a jogelődeivel együtt 275 éves Szegedi Szimfonikus Zenekar működésének előttünk álló szakasza is a majdani visszaemlékezésekben a zeneművészet méltó szolgálataként szerepelhet.

*A szerző kürtművész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar alapító tagja, évtizedeken át a zenekar szólamvezető művésze, a konzervatórium tanáraként a zenekar mai kürtszólamában valamennyi művész egykori tanára. A zenekar történetének fáradhatatlan krónikásaként óriási archívumot őriz. Történeti összefoglalója 1999 őszén, az önálló Szegedi Szimfonikus Zenekar fennállásának 30 éves jubileuma alkalmából megjelent kiadvány számára készült.