Zenekar

 

Lukácsházi Győző - igazgató

 
 

Lukácsházi Győző, tubaművész, zenei ismeretterjesztő, műsorvezető.

1953-ban született Budapesten. Csellózni és tubázni tanult, művész-tanári diplomáját az utóbbiból szerezte.

Hangszeresként több műfajban is jelen volt, játszott az Operaházban, ragtime zenekarban, kamaraegyüttesben és fúvószenekarban. Gyakorló muzsikusi pályafutásával párhuzamosan mindig hangsúlyt fektetett a zenei ismeretterjesztésre.

Évtizedeken át a Magyar Rádió zenei szerkesztőjeként dolgozott, gyerekeknek szóló műsorait napjainkban is élvezhetik a Bartók Rádió hallgatói. A Bonbon Matiné elnevezésű, országos hálózattal rendelkező játékos zenei műsorok létrehozója, előadásaival fáradhatatlanul igyekszik újabb híveket szerezni a klasszikus zenének.

2013 óta a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, ebben a tevékenységében is fontos szerepet kap a zenei nevelés, a zenekar népszerűsítése a médiumokon keresztül, vagy egyéni stílusú műsorokkal megjelenni Szeged városának utcáin, terein.

Tevékenységét áthatja a gyerek- és felnőtt közönség iránt táplált tisztelet, meggyőződése, hogy a zene és annak szeretete jobbá teszi az embereket és a világot.

 
 

Gyüdi Sándor - vezető karmester, művészeti vezető

 
 

Szekszárdon született, Pécsett nevelkedett, gyerekkorában gordonkázni, később énekelni tanult. A szegedi egyetem matematika-fizika szakán végzett, de egyetemi évei során tevékenységét egyre inkább a zene töltötte ki, és végleg a zenei pálya, ezen belül a dirigálás mellett döntött, ezért tanulmányait a Zeneakadémián folytatta. Diplomájának megszerzésekor, 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színház karigazgató-karmestere lett, és átvette a városi oratóriumkórus, a Vaszy Viktor Kórus vezetését.

Az 1989/90-es évadtól operaelőadások karmestere; repertoárja mára a teljes operairodalmat átfogja. 1992-ben vendég-karigazgatóként a torinói Teatro Regióban dolgozott. Gregor Józseftől (Don Pasquale, Szerelmi bájital, A varázsfuvola, koncertek) Tokody Ilonán (koncertek) át Rost Andreáig (Lammermoori Lucia, Bohémélet, koncertek) dirigálta a magyar énekesgárda legjobbjait, neves külföldi operaénekesek közül többek között 2003-ban Montserrat Caballé gálaestjének karmestere volt, 2009-ben José Cura Tosca-előadásait vezényelte.

Színházi munkája mellett 1990-től zenekari koncerteket is vezényel, mára szinte egész Európában, ezenkívül Mexikóban és Izraelben vendégszerepelt; különösen Olaszországban és Spanyolországban aktív. 1999-ben a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagyává nevezték ki. A barokktól a kortárs zenéig ível repertoárja, szólistaként partnere volt többek között Ránki Dezső, Jandó Jenő, Bogányi Gergely, Perényi Miklós, Onczay Csaba, Szecsődi Ferenc, Kelemen Barnabás, Baráti Kristóf és számos jelentős külföldi művész. Együtteseivel rendszeresen vendégszerepel Nyugat-Európában, 2003-ban a spanyol királyi család húsvéti koncertjét dirigálta a Palma de Mallorca-i katedrálisban. A vezető magyar zenekarok mellett német, olasz, spanyol, portugál, román, szerb, norvég, svéd, izraeli és mexikói együtteseknél vendégszerepelt.

1980 óta rendszeres szereplője a Magyar Rádió műsorainak. CD-felvételei belga, olasz, osztrák és angol kiadóknál jelentek meg (többek között Mozart-zongoraversenyek, Dvořák versenyművei), a Hungaroton felvételeken Madarász Iván-műveket és operaáriákat dirigál.

Nevéhez fűződik többek között Lendvay Kamilló, Madarász Iván, Dubrovay László, Tóth Péter számos művének, ill. az olasz Marco Tutino egy operájának ősbemutatója és számos magyarországi bemutató. Munkásságát elismerések övezték, többek között Artisjus-díjak (1986, 2004, 2010), Vaszy Viktor-díj (1996), Szeged Kultúrájáért aranygyűrű (2001), Szegedért Emlékérem (2004), Liszt-díj (2006), Gregor József-díj (2007), A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2014), A Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2016).

2008-tól a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője.

 
 

 

 

I. hegedű

Kosztándi István
Első koncertmester,
zenekari szólista
  1991-től
Behán László Dezső
Koncertmester
  2007-től
Bálint Anikó
Koncertmester
  1998-tól
Lassné Molnár Éva   1976-tól
Nagyné Hiti Katalin   1978-tól
Bánhegyiné Racskó Györgyi   1979-től
Besenyi Etelka   1986-tól
Gabona Zoltán   1997-től
Ács-Sánta Katalin   1999-től
Balogh Ildikó   2002-től
Kaszásné Szabó Julianna   2007-től
Vári Ivett   2007-től
Eszter Dávid   2007-től
Farkas Béla   2007-től
Veress Csaba   2007-től
Fodor Ágnes   2007-től
Pintye Beáta   2007-től
 

 

II. hegedű

Zimán János
Szólamvezető
  1991-től
Szilágyi Ildikó   1994-től
Mariné Gombkötő Éva   2007-től
Slama Csaba   1984-től
Korom-Vellás Lászlóné   1985-től
Csóti Andrea   1988-tól
Aradi Mária   1986-tól 1991-ig
és 1999-től
Szabó-Vági Anikó   1999-től
Skorka László   2001-től
Biri Györgyné Siket Etelka   2007-től
Szokoly Tímea   2007-től
Dr. Balogné Bölöni Anna   2007-től
Greksa Márta   2007-től
Pokorny Kornélia   1975-től
Molnárné Szente Hajnalka   1999-től
     
     
     
 

 

Mélyhegedű

Kálmán Csaba
Szólamvezető

  1988-tól 1996-ig
és 2000-től
Tuzson Edina   2012-től
Méri Beatrix   2007-től
Vanyóné Kádár Jolán   1978-tól
Tamás Tibor   1993-tól
Juhász Judit   1996-tól
Hadobás Zoltán   2007-től
Fazekas-Keszera Ágnes   2009-től
Rácz Gábor   2010-től
     
     
     
     
     
     
     
 

Gordonka

Kőrösi Györgyi
Szólamvezető
 

1988-tól 1996-ig
és 2007-től

Pesti Ágota   2011-től
Csányi Ildikó   1981-től
Behán László   1983-tól
Papp Ilona   1991-től
Mosolygó Virág   1998-tól
Laukó Zoltán   2007-től
Péter Tímea   2007-től
Németh Henrietta   2014-től
Velez Alekszandra   2016-tól
 

Gordon

Ludányi Endre
Szólamvezető

  1994-től
Bödör Imre   2007-től
Lajos István   2007-től
Lakatos Zoltán   1983-tól
Porzsolt Antal   1993-tól
Csikós Árpád   2003-tól
Pogány Áron   2017-től
     
     
     
     
 

Fuvola

Szabó Vanda
Szólamvezető
  2013-tól
Ruszkai Judit Tamara   2011-től
Tóth Zsuzsanna   2013-tól
Csepregi Hajnalka   2007-től
Dr. Lanczkor-Kocsis Krisztina   2007-től
     
 

 

Oboa

Steiler Tamás
Szólamvezető
  1999-től
Sasváriné Medvegy Erzsébet   1990-től
Fabókné Honfi Mónika   2014-től
Nógrádiné Csíkos Margit   1987-től
Gégény Anett   1999-től
Gilinger Piroska   2007-től
     
     
 

Klarinét

Zoltán Péter
Szólamvezető
  2007-től
Horváth Gyula   2002-től
Sándor Tamás   2016-tól
Pleskó Lajos   1989-től
Tamás Péter   1995-től
Szabados-Tóth Bálint   2014től
     
     
     
 

Fagott

Belházy Gyula

Szólamvezető

  1991-től
Méri Balázs   1991-től
Petes Patrícia   2007-től
Hotzi Zoltán   1982-től
     
     
     
 

Kürt

Kecskés György

Szólamvezető

  2002-től
Szabó László   2001-től
Kálmán János   1988-tól
Putnoki Győző   1979-től
Koleszár Zoltán   2007-től
Fabók László   2008-től
     
 

Trombita

Póti Bálint

Szólamvezető

  2015-től
Boros József   1984-től
Koszti Sándor   2007-től
Bánhegyi László   1978-tól
Pintér Attila   1987-től
     
     
 

Harsona

Sasvári Csaba
Szólamvezető

  1984-től
Takács Zoltán   2014-től
Bakos Zsolt   2007-től
Nyíri Ferenc   1993-tól
Simon Áron   2012-től
     
     
     
     
     
     
     
     
     
 

Tuba

Nagy Zsolt
Szólamvezető

  1984-től
     
     
     
 

Hárfa

Gorbunova Natalia
Szólamvezető
  1998-tól
     
     
     
 

Ütő

Somorjai Péter
Szólamvezető
  1995-től
Suhanyecz Szilárd   2007-től
Kerek László   2007-től
Laskai Krisztián Zsolt   2009-től